Itt van végre, megjött közénk, a boldog kikelet.
A természettel minden ember együtt ünnepel.
Zsendül a fű, kibújik az első kis hóvirág.
Rügyezni kezdenek a gyümölcsfák és az orgonák.

A csermely cserfesen csobogva fut-szalad tova,
Hisz elolvadt a téli hó, nem áll az útjába.
Zúgva-zsongnak a bogarak föl-le a határban,
S gyűjtik a szorgos méhek a mézet a kaptárba.

A fecskék a hosszú útjuk után hazatérnek.
A gólyák a háztetején vígan kelepelnek.
A nap sugaraival meleget küld a földre.
Az azúrkék ég színét szivárvány veszi körbe.

De ha a májusi fagy rátámad a világra,
Hirtelen a sok virág a szirmait bezárja.
Az állatok, s a bogarak dideregve fáznak,
Az élőlények mindenhol a jó időre várnak.

A természetnek rendje, hogy megújul az élet,
Ezzel biztatást adhat az emberi reménynek.
Azt tanulhatjuk belőle, hogy újra kezdhetünk,
Legyen ez a megújulás a közös ünnepünk!

Budapest, 2002 ápr. 22.