Óh, Te gyönyörű, ódon kis város Szentendre.
A Dunakanyar láncának legszebb gyöngyszeme.
Boldoggá tesz, hogy ide köt minden érzelmem.
Büszkévé, hogy itt fejlődhetett az értelmem.

Színpompás falaid közt vidáman tanultam.
A nehéz leckét is sokszor fejből fújtam.
Nem csak a tudás kulcsát adtad a kezembe.
A szereteted mélyen bevésted szívembe.

A művészet csodálatát belém nevelted,
Mert több nemzet stílusát jól összekeverted.
Ez adja szépséged, s az önzetlen képesség,
Hogy nálad otthonra lelhet minden kisebbség.

A város jó hozzám is, nem hagynám el soha,
Mert Ő sem volt velem gonosz vagy mostoha.
Hisz befogadtak engem, szerettek is talán
Bármit hoz számomra, ezután a magány.

Azt nem felejtem el, hogy itt nevelkedtem,
Még ha a betegségem száműzött is innen.
Köszönöm hát Neked, hogy gondos voltál hozzám,
Hisz számomra Te vagy az eltűnt fiatalság.

Budapest, 2001 máj. 9.